Világgá vagyunk menve, kéremszépen. Az utunk, mondhatjuk, hogy zökkenőmentesen zajlott. Reggel tízkor sikerült elindulnunk. Megpakoltunk az autót. Igaz nincs kevés cuccunk, de nem lepte el teljesen a hátsó részt.
Előző este még órákig szüttyögtem azon, hogy "most tényleg? szükségem lesz nekem ennyi ruhára?" Majd válaszoltam rá megnyugtatón "áá, biztosan nem, ennek legalább a 20 %-át itthon hagyhatnám." Mire jött a revans-gondolat "jézusom, akkor most megint nézzem át? rágjam át harmadszorra is?" "áá, azt nem, azzal csak menne az idő feleslegesen". Végül "na jó, most akkor ezen megpróbálok túllendülni, berakok mindent ami most elől van". És így is lett. Picit sokáig tartott ez az "agymunka", de majd megpróbáloik mindent legalább egyszer felvenni :)
Szlovákiában megálltunk Nagymegyerben picit, intéznünk kellett ezt-azt. Nagyrészt sikeresen zártuk ezt a kitérőt, viszont kb 2 órát "vesztettünk".
Ahogy egyre csak távolodtunk otthonról, a torkomban remegő-reszkető érzés kezdett eluralkodni. A búcsú és a ránk váró izgalom egyvelegétől.
Enyhítettem magamon, szerencsére meglapult egy kis lapos az ülés mellett, telve Jégerkével, adtam pár kortyot a 21 naposomnak.
Ezek után már jókedvűen hahotázva gurultunk tova cseh barátaink irányába.
Enyhe cinizmussal mondom ezt, mert történt egy laza incidens a benzinkútnál.
Tankoltunk. Én bepicsogtam a mellékhelységbe addig. Dénes dolga végeztével igazított egyet a motor rögzítésén. Ekkor már kifelé haladtam a kocsi irányába. Láttam, hogy a kasszás nagyon rá van tapadva az ablakra, valamit nagyon néznek. Kint még beszélgettünk a hevederről, mikor toporzékolva jött Karel és pampogott valamit érthetetlenül, mutogatott befelé és mondta hogy "natural". Jójó, rájöttünk, hogy mit akar, csak nem értettük mire voltak úgy oda. Gondolták, hogy fizetés nélkül eloldalgunk vagy mi? Bent még Karel megpróbálta rávenni a kasszászt, hogy számlázzon nekünk túl, de az nem hagyta magát. Így értetlenkedve konstatáltunk, hogy ezek nagyon csehül vannak és folytattuk utunkat.
Picit még kellett igazítani az utánfutó, már otthon megberhelt lámpácskáin. Szlovákiában hosszú km-eken keresztül (kb 100-150km) annyira fosszar volt az út, hogy többször meg is jegyeztem, hogy még a magyar utakra mondják, hogy minősíthetetlen? Úgy éreztük magunkat a kocsiban, mintha vonaton lettünk voltna. Rázkódott, dübörgött. Folyton hátrafelé pillogtam, hogy a moci megvan-e még. Szerencsére ezen is túljutottunk.
Egyre csak sötétedett, a GPS már fél 12-t jósol az érkezésünk időpontjául. Kanyargós, hegyes-völgyes útszakaszhoz érkeztünk.
Bár az út gyönyörű volt ezen a szakaszon, a lassú haladás kezdett kellemetlenné válni.
900 km-es utunk utolsó 150 km-ét Dénes egyedül teljesítette, szórakoztatás és társaság nélkül. Én ugyanis bealudtam. Bóbiskoltam, álmodoztam..
Éjfél után érkeztünk meg Berlinbe. 3 körül kerültünk ágyba. A kocsi és a tréler a belsőudvarban, a motor ugyszintén. Csomagok a lakásban..............
Utolsó kommentek